Miközben jobb középső ujját elvette
az orrától, magában megjegyezte:
– Mmm. Jó lesz.
Már különben sem fért volna bele
az idejébe egy zuhanyzás. Megnyomta az árnyékoló távirányítójának Dark gombját, majd pördült száznyolcvan fokot
a bőr karosszékével, így újra a tágas irodája bejárata felé tekintett a
mahagóni íróasztala fölött. Miközben az irodában kezdett eluralkodni a diszkrét
félhomály, a csukott párnázott ajtót hosszan szuggerálva újra megjelent előtte
a két héttel korábbi pénteki találkozója a férfival. Délután egyre jött, – ő
előtte fél órával "elővigyázatosságból" már hazaengedte a titkárát –, aztán
belekezdtek a közös munkába. Mintegy tíz "hosszú" percen keresztül – a brosúra
fölé hajolva – megbeszélték az új illat nyitó kampányának a részleteit, aztán
nem sokkal később már egymás illatait fedezték fel… Light-os tanulmányozással
kezdve, fokozatosan haladva a mélyreható "ismeretszerzésig". A záró kép pedig
az volt, hogy ő hátát a párnázott ajtónak vetve, bal combját – amin a fekete
harisnyája már szét volt szaggatva – derékszögben felemelve és kitárva, markolja
a férfi meztelen fenekét, és húzza újra és újra magába; a férfi pedig az ő csapzott
vörös hajába túrva, fejét az ajtóhoz nyomva sziszegi egészen közelről a
szájába, hogy "Imádom a finom kis puncid… nyeld el teljesen a vastag
farkamat… Élvezd, ahogy duglak, te ribanc … ”
Aztán tekintete egy kicsit
lejjebb siklott az asztali álló naptárára, ahol az erre a pénteki napra nagy
piros betűkkel bevésett „Cardamom Zrt. – 13-14
óráig” sor visszazökkentette az iroda jelen idejű fizikai valóságába. A cége
vezérigazgatói székébe. Aztán néhány röpke pillanatig elgondolkodott, hogy ha
annak idején történetesen másképp indul a karrierje, akkor két héttel korábban –
100 adózatlan dollárért – más városban, más ajtón, más férfi fenekét markolva él
át – talán – másfajta, fizetett orgazmust. És abban a helyzetben talán a ribanc játszotta
volna el vendége kedvéért a vezérigazgató asszony szerepét.
– A francba, ezt elcsesztem –
gondolta át újra. – Ha hétfőre tolom a Cardamom-ot,
akkor most már rég a férfi markolná a szakadt harisnyás combom újra! Másrészről
viszont büszke is lehetek magamra az ügyes szervezésért, mert így az üzlet
szempontjából is felszabadultabb lesz a hétvégém.
Benne volt a pakliban, hogy a
teljes körű, profi előkészítés ellenére az öreg – a nő magában csak így hívta a Zrt.
vezetőjét – két nap alatt meggondolja magát, és visszakozik.
Így viszont két
órára alá lesz írva a Cardamom-megállapodás
a részvényekről, két óra tíz perckor mosolyra húzódó szájjal belép a férfi a párnázott ajtón, majd háromnegyed
háromkor – mintha mi sem történt volna… vagyis: mintha sok minden történt
volna –, kilép ugyanott, az alagsori konditerem zuhanyzójában rendbe teszi
magát, majd negyed négykor beszáll lent a taxiba, hogy elérje az ötórás párizsi
gépet.
Az iroda falán a nagymutató a
11-esre ugrott. Még öt perc a tárgyalásig. Úgy érezte, hogy a két óra tíz perc már sose jön el. Ami azt
illeti, alaposan ki volt éhezve. Az elmúlt két hétben kb. nulla aktivitást
mutatott a szexuális élete. Ugyan majdnem minden este hullafáradtan került az
ágyába, de azért időnként baromira el tudta volna viselni legalább a férfi
nyelvét a lábai között. Csak kiterülve, kezeit-lábait széttárva, lehunyta volna
a szemét, és átadta volna magát a testében fokozatosan szétáramló finom
élvezetnek… Még talán a férfi régi vágyának, a kikötözésnek is engedett volna.
Vagyis nem lett volna ereje ellenkezni...
– Na nee – súgta maga elé,
amikor érezte, hogy már a fantáziája hatására kezdett benedvesedni. Ezt így nem
lehet tovább. Egy óra múlva alaposan meg kell majd dugnia! Miután kinyalt.
Miután kinyalta belőlem a nedveimet.
Hogy meggyőződjön róla, hogy nem
csak képzelődött, középső ujját újra a bugyijába dugva megérintette magát.
– Hát igen, semmi kétség. Azonnal
másfelé kell terelnem a gondolataimat, ha nem akarom, hogy átüssön a bugyimon.
Nedves ujjbegyét újra az orrához emelte:
– Talán az orált mégse kéne engedem...
Persze ismerte a férfit, tudta,
hogy imádja nyalni, minden körülmények között. Nála nyalás nélkül nincsen szex.
És valami rejtélyes oknál fogva az izzadságáért is odavolt, mindig nemtetszését fejezte ki, amikor meglátta kezében az izzadásgátló stiftjét. Ilyenkor
ő általában már rutinszerűen nyugtázta magában, hogy egy igénytelen vadember
rejtőzött el az intelligens külső mögött. Egy ösztönei által vezérelt ősember a
huszonegyedik századi kultúrlény mögött.
„Meg kell ízlelnem, alaposan fel
kell térképeznem előzetesen, hogy hová kerül majd a legnemesebb testrészem!” –
próbálta a férfi időnként – nem túl hathatósan – bizonygatni ennek a fajta
szenvedélyének a indíttatásait. „Utat kell neki csinálnom”
– Na jó, ez utóbbiban van valami
– ismerte el magában a nő. – Mindenesetre a következő egy órában próbálok majd nem
izzadni…
A tárgyalás szerencsére pörgősen
zajlott, a megbeszélés utolsó harmadában az öreg hozta a szokásos poénjait, így
hamar eltelt az egy óra. A végén, a tervezett időpontra az összes aláírás rákerült
a megállapodásra. Az elköszönés kötelező udvariassági formuláit követően a nő még halkan
odasúgta a delegációt kísérő titkárának:
– Köszönöm, Tommy, ma már nem
kell visszajönnöd! Hétfőn találkozunk!
Gyorsan
összepakolta a tárgyalóasztalon az iratait, majd a pipere táskáját magához
véve kilépett az irodája előterébe…
- folyt köv., hamarosan -
" És abban a helyzetben talán a ribanc játszotta volna el vendége kedvéért a vezérigazgató asszony szerepét." - én ezt nem értem.
VálaszTörlésItt szerettem volna visszautalni az első bekezdés utolsó mondatára.
VálaszTörlésA főhősnő lentről kezdte, és sok munkával, kitartással, szorgalommal, küzdelmek során eljutott ebbe a székbe. Viszont ha a kezdetekkor esetleg rossz társaságba kerül, nincs motiváló tényező a környezetében, akkor alakulhatott volna úgy is, hogy a jelenben a testéből él meg.
Vezérigazgató asszonyként a szerelme kedvéért - erotikus szerepjátékban - eljátssza a prosti szerepét (az ajtón).
Ha a jelenben prosti lenne, akkor az ügyfele kedvéért (pontosabban pénzéért) bármilyen szerepet - félénk szűz lánytól a domináig - eljátszana.
Köszönöm szépen az észrevételt, lehet, hogy bővebben kifejtem majd ezt a részt.
Megkérdezhetem, hogy eddig hogy tetszett?